Méhész

id. Zsibrita Pál

A méhész legfőbb munkája a gondoskodás, a méhei jó egészségügyi állapotának megőrzése. Méhcsaládokat nevel, tart egészségesen, azzal a céllal, hogy azok mézet, propoliszt, virágport illetve viaszt állítsanak elő. A szezon valójában ősszel kezdődik, a legnagyobb nyári behordások elmúltával a családok kezdenek felkészülni a téli nyugalmi állapotra, ebben segítjük őket a fialás beállításával, szükség esetén etetéssel. Munkánk jutalmaként természetesen mézhez, illetve propoliszhoz, viaszhoz jutunk, amit aztán értékesítünk.

A legtöbb bevételt természetesen a méz hozza. Mi jelenleg nyolcféle mézzel kereskedünk, ezek közül e legnépszerűbb az akác.

Munkánk során a legfőbb ellenfelek a rossz időjárás, a betegségek, kórokozók, és a képzetlen másik méhész.

Vegyük sorra: Az időjárással nem sok mindent tudunk kezdeni, de igyekszünk a mostanában változó évszakok kihívásainak megfelelni. Idén például enyhe volt a tél, ilyenkor a méhek hamar mozgolódnak, ha 14 fok feletti hőmérsékletet éreznek, az anya kiküldi a dolgozókat, akik persze ilyenkor nem sok mindent találnak, viszont elfáradnak, felélik a tartalékaikat. Olyan ez, mint amikor a gyümölcsfák túl hamar borulnak virágba, és a visszatérő fagyok miatt elmarad a termés. A kaptárakat a túlzott felmelegedés ellen többféle módon védhetjük. A mostanában jellemző, összemosódó évszakok nem jelentenek előnyt semmilyen szempontból sem.

A méhész valamilyen szinten állatorvos is kell legyen, hiszen a hivatásos állatorvos nem fog kijönni az ő méheit gyógyítgatni. Többféle betegséget, kórokozót kell időben felismerni, és védekezni ellene, ha lehet. A legtöbb ellen lehet, ám vannak olyanok, amelyek felbukkanásakor és elterjedésekor törvényileg előírt módon az egész állományt fel kell számolni – szerencsére ilyenkor kártérítést fizet az állam.

Hogy milyen képességet igényel a méhészkedés?

A legfontosabb a természet szeretete. Aztán a türelem, a gondoskodás, az éberség, a jó egészségi állapot. A hajlandóság arra, hogy bármikor közbeavatkozzunk, ha gond van valahol. Jó szervezőnek kell lenni, jó kapcsolatot kell tartani a környék gazdáival, az erdészekkel, a környezetvédelmi területek munkatársaival, hiszen életbevágóan fontos információt kaphatunk tőlük, hol milyen növények virágzása várható. Mivel jelenleg sok méhész dolgozik a szakmában, érdemes jó előre lefoglaltatni egy-egy virágzó táblát vagy erdőrészt, rétet a méheink számára. Tudnunk kell, hol permeteznek a méhekre káros anyagokkal. Jó diplomatának kell lennünk, jó kapcsolatot kell tartani a többi méhésszel is. Érdekes szakma ez, látszólag és ténylegesen konkurensek vagyunk, de törekedni kell a nagy összetartásra és együttműködésre: a méhek egészségi állapotának megőrzése közös ügy, és csak úgy megy, ha mindenki felelősséget vállal a saját családjai mellett a többiekéért is. Ez nem véletlen van így: Ha egy-egy veszélyesebb betegség elterjed valakinél, az egész település méhészeit rendeletileg karantén alá helyezik, azaz a többiek bevétele is kiesik, aminek ugye senki nem örül. Oda kell figyelni egymásra: előfordult, hogy egy súlyosabban megbetegedett méhészhez két kollega is kijárt, hogy felügyeljenek a méhei állapotára. Hordáskor sokan bérmunkásokat alkalmazunk, érteni kell az ő irányításukhoz is. Aztán ott van az értékesítés: vannak, akik lédig, nagykiszerelésű mézeket árulnak, de anyagilag és arculatilag is érdemes az üveges mézet a piacra vinni. Ehhez persze ki kell találni egy jó dizájnt, fel kell kutatni az értékesítési lehetőségeket. Piacokat, boltokat, bel- és külföldi kereskedőket, hoteleket, éttermeket.

Méhészetből a mai napig jól meg lehet élni. Egy kezdő méhész nyolc-tíz családdal már elindulhat, és ahogy egyre jobban megtanulja a szakmát, egyre több családról képes gondoskodni, ötven-hatvan család felett már komoly, önálló jövedelemforrást jelenthet a méhészet a számára, persze ez sok dologtól függ. A legnagyobb hiba talán, ha valaki matematikai modellekkel tervezi meg, mennyi lesz a kiadása és a bevétele, és ha “meg akar gazdagodni” a méhészetből. Ezen a módon ez még senkinek nem sikerült.

A méhészet az odaadásról, a gondoskodásról, a törődésről, a figyelemről, a megfigyelésről, az alázatról szól. Érdemes megfigyelni, a régi időkben kik kezdtek el a falvakban méhekkel foglalkozni: a papok, a tanítók, a postamesterek, a mesteremberek. Nem a tőke miatt, hanem, mert valamivel okosabban állhattak hozzá a méhekhez. Ez a mai időkig így van. A méhésznek okosnak kell lennie. Amellett, hogy ért a méhekhez, folyamatosan képeznie kell magát. Rengeteg kiváló és használható könyv van a témában, inkább ezeket javaslom, mint hogy valaki a youtube-ról próbáljon hasznos ismereteket szerezni.

Az eddig elérhető OKJ-jellegű képzés ugyan hasznos volt, de nagyon kevés ahhoz, hogy utána valaki méhésznek mondhassa magát. A legjobb stratégia, ha a pályakezdő méhész több rutinos kollégájához is elmegy gyakornokoskodni. Egyetlen településen ahány méhész, annyi stratégia, eszköz, munkamódszer. Mindenki hasonlóan, de mindenki máshogy csinálja. Érdemes egy teljes évet végigdolgozni a téli leállástól az őszi utolsó behordásokig, hogy egyáltalán fogalma legyen az embernek, miről is van szó a könyvekben meg a tanfolyamon. Ez másképp nem megy. Teljesen felesleges támogatást adni a csupán tanfolyamot végzett kezdőknek, mert szinte biztos, hogy ablakon kidobott pénz.

A szakma legjellemzőbb hibája a mohóság. Akik mindjárt a sok pénzt akarják látni a méhekben, na ők nem fognak igazán találkozni a pénzzel. Azok, akik nem vigyáznak a méheikre, nem is méhészek, hanem méziparosok. A méz nem fog magától, vagy a csapból folyni. Vannak, akik vesznek pár családot, kirakják a táblák szélére őket, hogy megtermékenyítsék a virágokat, aztán, ha esetleg elpusztulnak, felszámolják őket, majd tavasznak vesznek helyettük másikakat. Ez nem méhészet. Szerencsére sokan nem ilyenek. És vannak rendkívül ügyes fiatalok is.

A magyar méhészet egy másik fájó hiányossága, hogy bár például a magyar akácméz – amihez fogható sehol nincs az egész világon – rendkívüli minőséget képvisel, nem sikerült még olyan nemzetközi kampányt indítani vele kapcsolatban, hogy igazi áttörést érjünk el az elismertségében. Az új-zélandiak például ebben előttünk járnak.

Mielőtt az ember méhésznek állna, mindenképp végezzen el egy allergiavizsgálatot magán, hogy nincs-e túlérzékenysége a méhcsípésre, ami ugye, előbb-utóbb elkerülhetetlen. Pergetéskor, a mézzel megtelt, akár több száz keret emelgetése, rázogatása kemény fizikai munkát jelent, ezzel is számolni kell. Nagyon sok – bár nem olcsón mért – berendezés van, ami könnyebbé teszi a fizikai munkát, ezekbe érdemes idejekorán befektetni, a legtöbbjük nagyon felgyorsítja a munkát és kíméli az egészséget.

A legjellemzőbb felszerelési tárgyaink természetesen a kasok, mézpörgetők, fedelezők, amivel a lép viaszfedelét távolítjuk el, a különféle tartályok, hordók, szállítókocsi, pergetősátor, őrkunyhó, gyógyszerek, füstölő és persze a védőfelszerelés.

Azt gondolnánk, hogy az jelenti, hogy jól végeztük a munkánkat, hogy sok mézet tudtunk eladni, de a valódi öröm az az, amikor tavaszra sikerül jó egészségi állapotban megőrizni a családokat, akik a lehető legjobb kondícióban vágnak neki a szezonnak. Ez hatalmas öröm és büszkeség. A jó méhész és a rossz méhész közötti különbséget leginkább a méhei tavaszi állapota mutatja be.

A jelenlegi körülmények nem könnyűek, de azt mondom, ha valaki most vág bele a méhészetbe, pár éven belül nagyon jó vállalkozást építhet fel. Feltéve, ha képes folyamatosan tanulni, ha nem mohó, és ha tényleg a természet szeretete vezérli.

Így visszatekintve arra vagyok a legbüszkébb, hogy a méhészettel tudom segíteni a családomat anyagilag. Én magam régóta nem szorulok senki segítségére.

A másik dolog, hogy a néhány környékbeli termelő segítségével részt veszünk a Mézes reggeli országos programban, ahol óvodákban és iskolákban tartunk előadást a gyerekeknek a méhekről – kóstolóval, természetesen.

Ennek a munkának a legnagyobb csodája az, hogy élőlényekkel és élő anyaggal dolgozunk. 47 éve dolgozom, vagyis élek a méhekkel, de úgy érzem, még nagyon messze vagyok attól, hogy mindent tudjak róluk. A méhek elképesztően okos állatok. Ha a magunk módján mi is olyan okosan szerveznénk és bonyolítanánk az életünket, mint ők, sokkal nagyobb rend lenne a világban.